Vasárnap sor kerül a 27 éve hagyományosan évadzáró Mikulás-túránkra.
Ez gyerekekre és tunya felnőttekre szabottan kevés gyaloglást,
ennél több fogaskerekezést és esetleg lebegőzést jelent.
A túra közben játékok és meglepetések várják a gyermekeket!
Pihenők: ( "egyéni kívánságok" szerint).
Zuhogó eső esetén természetesen elmarad, vagy
átcsap mozizásba.
MIKULÁS - 2011-ben is:
1./ Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de
több mint 300000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, bár ezek
nagy része ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki azt hogy a Mikulás mégis
repülő rénszarvason közeledik.
2./ A földön 2 milliárd (2 000 000 001) 18 éven aluli
gyerek van. De minthogy a Mikulás nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy
mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%-ára csökken.(378 millió). Háztartásokként
3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételezzük, hogy
mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.
3./ A Mikulásnak, - hála a különböző időzónáknak és
a föld forgásának (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok
kihordására (ha feltételezzük hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik).
Ebből az következik hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti hogy
0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen,
megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a
kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük hogy szóban forgó
98,1 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami persze nem így
van), akkor két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út pedig 117 millió (117
000 000) km, nem számolva azokat a kitérőket amiket még a Mikulásnak is meg kell
ejtenie.
4./ Ez azt jelenti hogy a Mikulás szánja mintegy 1000 km/s
(1000 kilométer per másodperc) sebességgel halad, a hangsebességnél 3000-szer
gyorsabban. (Egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt ha nagyon
siet...)
5./ A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve
hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhejesen kevés), akkor a
Mikulás szánja mintegy 321 300 kg-ot nyom. Nem számítva a Mikulás. (aki ha tényleg
minden otthonba eszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére
pontosan 2 943 000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk.) Egy
hagyományos rénszarvas max 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha
feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd: első pont) tízszer ennyit képes
elhúzni, akkor is minimum 214 200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (Mikulás nélkül)
elhúzza. Ez a sok szarvas 353 430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak
összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz mint az Enterprise
nukleáris meghajtású anyahajó.
6./ Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os
sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás
felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000
000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el,
(eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a
többi rénszarvast. Az egész szán ( a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc
alatt ég el. A Mikulást, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os
Mikulás eseten (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán
háttámlájához...
Összegezve: A fenti számítások bizonyítják hogy a
Mikulás története MESE!!!! (????)
De ha van segítsége: na + a krampuszok !!!!
Megérkezés: ahogy tetszik
Látnivaló: aki eljön meglátja.